Vág, Sopronmegye csornai járásának, a Rábaköznek kis községe sohasem játszott országos szerepet a magyar történelemben. Multjának nemismerése pótolhatatlan veszteséget nem jelent a hazai történelemre.

Termékeny földje, ma már kivágott sűrű erdeje és a falu déli részén kanyargó rakoncátlan Rába miatt a legrégibb időben kedvelt lakóhelye volt a földet, vizet kereső ősembereknek. Határában szerencsés kezű kutatók nem bolygatták meg a föld rétegeit, hogy onnét felássák az ősember sírját és vele együtt házi eszközeit, fegyvereit, minőket a történettudósok Csorna és Sobor határában napfényre hoztak és most a soproni múzeum értékes gyűjteményét gyarapítják.

A népvándorlás pusztító lovasait sem ásták ki félelmes fegyverzetükkel a televény rábaközi földből, mert még itt régi sírok után nem kutattak.

A római világ emlékeit azonban már itt is megtaláljuk. A falu déli részén, a Rába folyón túl, a kemenesi-szentpéteri erdő szélén jó pár méter szélességben húzódik a régi rómaiak győr-szombathelyi országújának maradványa, amelyet a régi vági földesurak 700 éves oklevelében, 1263-ban nagy út-nak, a nép ma is öttevénynek nevez. A római út a vági (már kivágott) erdőben 1863-ban még egészen jókarban volt. Ma már csak széles kavicssáv jelzi. Ettől [7] nem messze a Rába sopronmegyei oldalán, a falu délnyugati részén emelkedik a nép ajkán sok diribdarab téglájáról Téglásnak nevezett domb. A szomszédos Páli falu határában, közvetlen a vági Téglásdomb tövében az úgynevezett Pénzes dűlőben sok római pénz mellett 1910-ben a Felber János volt páli plébános ásatás közben római sírokra bukkant.

A mi Téglásdombunk nem ilyen szerencsés. A Téglás 1852-ig erdő volt; mikor az erdőt 1852-ben kiirtották, a favágó öregek szerint a fatörzsek és gyökerek kiszedése közben igen jó csengő téglát találtak; haza is hordták istállók, ólak falának tatarozására. Ma a Téglás szántó. Félszázad óta az ekevas, a kapa, ásó sok régi római emléket vetett felszínre: széles, peremes hajlású téglákat, keszei kőtörmeléket, cementhez hasonló falragasztékot, ólom és vasdarabokat, csont és fegyvermaradványt, Valens császár korabeli régi római pénzt (368 Krisztus után), egy ilyet ifjabb Pető Antal szántogató fiától én is kaptam. A faluban ugyancsak az öreg Pető Antal és a Rába felé lakó Kovácsgyörgy János háza előtt meghúzódó hatalmas terméskődarab is a Téglásról került a faluba, a közepén lévő mesterséges mélyedésről ítélve kapuláb lehetett.

A vági Tégláson szakszerű kutatást végzett először Bella Károly, soproni főreáliskolai tanár, aki kutatásairól 1891-ben számolt be Az Archeólógiai Közleményekben és megállapította, hogy a vági Tégláson római katonai erődítmény állott, amint ő írja egy római váracs.

Az ekevas még egyre veti fel a sok római tégladarabot.

1921 októberében dr. Bossányi Árpád történész és magyarkereszturi plébános saját költségén újabb [8] kutatást végzett a Tégláson, de római épületre nem akadt. Római téglából valamelyik földesúr gazdasági épületet rakatott a régi váracs helyén. Két egymással érintkező akol vagy pajtaszerű épület lehetett. Az egyik szélessége 13 méter, hossza 28 méter, az északi és a nyugati fal mentén egy kis négyszögletű kiugrással és déli oldalon lévő kapukijárással. A másik épület szélessége 14, hossza 18 méter.

A római kort felváltotta a népvándorlás, melyben a római kor emlékei elpusztultak. A honfoglaló ősök már csak romjait találták a híres római műveltségnek.

A honfoglaló ősök hazánk eme nyugati részét is megszállták, a Rábaköz is szállásbirtok lett. Szállásbirtokosok voltak az Osl-nemzetség, melynek leszármazottjai a mai Rábaköz jó részét bírták, mint Osliak, Csornaiak, Némethiek, Viczayak, Kanisayak. Az ő kezükön volt Oslitól Kecelig a legtöbb falu. Csornának, Farádnak, Vicának, Belednek, Vásárosfalunak, Németinek elnevezése tőlük ered.

Ma már csak az Ostfy-család él ebből az ágból.

A másik nevezetes törzsökös család a Vezekényi, máskép Veszkényi család, melynek birtoka Veszkény, Czirák, Gyóró, Dénesfa, Család, Ivánegerszeg volt. Ma ezen család leszármazottja a gróf Cziráky-család. A mihályi, kisfaludi határában a fehérmegyéből idetelepedett Csák-nemzetségbeli Mihályiak és Kisfaludyak Linkohátiak voltak birtokosok. A szomszédos Edvében az Edvy nemesek, Páliban az 1363 óta pápoci prépostság, Szil egyrészben a bakonybeli apátság, a másik részben a Kanisayak utódai, a Nádasdyak. Szanyban a győri püspökség, Sebesen a pápóci ágostonrendiek (fehér barátok) és sokkal előbb szent László király korában a szentmártonhegyi apátság volt a birtokos. [9] Ha az oklevelek tényleg a sopronmegyei Sebest értik. Kemenes-szentpéter a pápóci perjelséghez tartozott 1777-ig.

Hát Vágon?

Vág sem egyházi, sem kisebb nemesi birtok nem volt. Sorsa és később birtokosai is a Rábától függtek. Vág a Rába miatt a honfoglaló magyarok korában kétszáz éven át határvédő állomás. Ennek megértésére tudnunk kell a következőket:

Hazánk minden oldalról természetes, erős határokkal volt körülvéve. Leggyengébb a természetes határ nyugaton. Pedig legfélelmesebb ellenségünk volt századokon át a szomszédos német császárság, mely a kalandozó magyarokat kemény leckében részesítette (a gyászmagyarok szegény Lázár vitéz elnevezés). A honalapító ősök csupa elővigyázatosságból a Rábaközt országkapunak, vagy mint a régiek nevezték, gyepünek szánták, hogy a szomszédos ellenség betörései ellen védekezzenek.

A Rábaközt az Isten is gyepünek teremtette.

Víz, mocsár, zsombékos talaj volt bőven. A Hanyság messze benyúlt a Rábaköz belsejébe. Ahol a Hanyság utat engedett volna, ott beállt útonállónak a Rába és a belőle természetesen és mesterségesen kiszakadt ér, ág, az öreg Rábából kivezetett Bálványos-ér, Kisrába és annak öntései. Ha a Rába magától nem folyt az ellenség elé, erőszakkal indították fogadására. Az egész Rábaköz még ma is úgy össze-vissza van szaggatva kiszáradt folyómedrekkel, mint a verekedésnél sebet, vágást kapott vitéz arca forradással. A Hanyságból egyedül a mai Babot-Kapuvár táján engedtek egy kis keskeny utat, azt is jól megrakták [10] erődítménnyel, várral, innét a neve: Kapu is meg vár is. A várból rettegett nyilasok vigyáztak a kapura.

Előrelátó őseink a kapuk hátvédéről is gondoskodtak.

Ez a szerep várt a Rábára és partján húzódó beláthatatlan és bejárhatatlan őserdőre, a Rábaerdejére, mint régen nevezték. A Rába Kapuvár védelmét szolgálta az árpási besenyők révétől a Répce vidékéig, a mai Vág, Edve, Kecel, Csánig, Cirák, Dénesfa Székács nevű területéig. A Rába erdejére, az erdők átjáróira ügyeltek a királyi erdősök, erdőőrök, erdővágók, favágók, minők a mi falunkban is laktak. Innét a falu neve: Vág, a favágók földje, a falu első birtokosai: a királyi favágókból nemesemberekké lett Vághyak, mint nevüket régen írták: Waághyak.

Mikor lettek nemes emberek és miért? Nem tudjuk, csak sejtjük. Kerek számmal 1116-ban Kálmán király korában megszűnt a német veszedelem. Bizonyára érdemeikért kérték vagy kapták a nemességet a régi királyi vitézek. A tatárjárás után pedig szokássá lett, hogy a királyi vitézek, ha nem kaplak nemességet, saját védelmükre beálltak a nemesek közé. [11]

---
A teljes szöveg elolvasható ezen a linken.